Történetünk

A dodgeball történetének meghatározó eseménye volt a 2017 augusztusában Skóciában megrendezett Európa- bajnokság. Ez volt ugyanis az a kontinens verseny, ahol először játszottak 5 labdával az európai válogatottak. Ezután döntött úgy Bohács Ferenc, aki a hazai dodgeball alapjait lerakta, hogy végre elérkezett az idő az új labdajáték magyarországi bemutatkozására.

A kezdetektől figyelemmel kísértem a nemzetközi dodgeball fejlődését, de a három labdás változat számomra nem volt elég kiforrott. Valami hiányzott és most már azt is tudjuk, hogy micsoda. Még két plusz labda.

2018 márciusában egy Jótékonysági Kidobós Tornával nyitottunk, amelyen a Ments Életet Alapítvány számára gyűjtöttünk adományokat.

Szeptemberben lejátszottuk az első nemzetközi mérkőzésünket Muraszombaton a világbajnoki résztvevő Szlovéniával, míg október végén a sportág történetében először részt vettünk az Olaszországban megrendezett Dodgeball Európa-bajnokságon.

2019-ben megrendeztük az első középiskolai és általános iskolai öt labdás dodgeball bajnokságokat, júniusban vendégül láttuk a világbajnok Anglia egyetemi bajnok csapatát, szeptemberben Szlovénia és Horvátország csapatainak részvételével első ízben rendeztük meg Siófokon a Pannon Dodgeball Kupát.

Novemberben két egyetemi dodgeball versenyt is rendeztünk. A Budapesti Egyetemi Sportszövetséggel és Corvinus Egyetemmel közösen, előbb a fővárosban a BEFS Universitas Kidobós Kupát, majd Egerben az Eszterházy Egyetemmel együtt az Eszterházy Kidobós Kupát. A két helyszínen 24 csapatban több mint kétszáz hallgató vett részt ezeken az eseményeken.

2020-as évre egy roppant sűrű programot állítottunk össze, már az első héten Kisújszálláson egy általános iskolai versenyre került sor. Február elején Zágrábban Horvátországgal játszottunk felkészülési mérkőzéseket, míg a hónap végén Svájcban a Central European Championship-en vettünk részt, ahol a csoportból továbbjutva a Magyar válogatott végül a hatodik helyen végezet.

A vírus a sportágunkat sem kímélte. Több hazai és nemzetközi versenyt is törölni kellett, a hollandiai Európa-bajnokságot is elhalasztották. Igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből és áprilisban a zárlat alatt elkészítettük a kontinens második felfestett dodgeball pályáját.

Augusztusban pedig elindítottuk iskolai programunkat, melyhez a vártnál is többen csatlakoztak. Ősszel az első különleges szövetlabdák is megérkeztek az iskolákba és azóta is folyamatosan érkeznek a tanintézményekbe.