Játékidő

Felnőtt dodgeball mérkőzéseken futóórával mérve 2×15 perc a játékidő és 3 percesek a szettek. 

Ez a több fordulós bajnokságokban, több napos versenyeken vagy három csapatos tornákon megoldható. Ugyanígy tornaórákon, edzéseken, barátságos mérkőzéseken is alkalmazható a két félidős játék.

Nem véletlenül mondjuk viszont azt, hogy ez egy intenzív játék, mert még a felnőttek esetében sem célszerű, hogy három teljes mérkőzésnél többet játszanak egy napon. Nem beszélve az időkorlátról.

Az olyan egy napos versenyeken, ahol akár 4 vagy 5 csapat játszik egy pályán és 8 vagy akár 10 csapat is részt vehet, ezért 1×10 perces mérkőzések vannak és a szettek 2 percesek. 

Így lehet 2,5-3 óra alatt lebonyolítani ezeket a 8-10 csapatos tornákat. A tapasztalatunk szerint, ennél többet nem is nagyon lehet elvárni a gyerekektől, még a felkészültebbek is kellemesen elfáradnak a rendezvény végére.

Abban az esetben, ha valamelyik csapat nem tesz meg mindent azért, hogy a labdák a lehető leggyorsabban a felező vonalra kerüljenek és a mérkőzés újra folytatódhasson, akkor a játékvezetőnek meg kell állítania az órát. Figyelmeztetni kell a csapatot, a következő alkalommal pedig már szankcionálni. 
Akkor is meg kell állítani az órát, ha az egyik labda olyan helyre kerül, ahonnan nem lehet azonnal visszahozni.