Játékszabályok

Annak ellenére, hogy ez egy kontakt nélküli csapatsport, a szabályok és a játékvezetők ugyanolyan fontosak. Az Európai Szövetség versenyszabályzatát vettük alapul, amikor elkészítettük a sajátunkat, ebből ismertetjük, most a legfontosabbakat. 

A JÁTÉK CÉLJA
Meghatározott játékidőn belül minél több pontot összegyűjteni. A játékidő leteltével a több pontot szerző csapat nyer.

Dodgeball Oktatóvideó 1. – Az 5 labdás kidobós

A CSAPAT
– Minden csapat minimum 6, maximum 10 vagy 12 főt nevezhet.
– A létszám a pályán 6 főből áll. Vegyes csapatok esetén 3 női és 3 férfi játékosnak kell minden egyes szett kezdésnél a csapatokban lenni.
– Cserélni folyamatban lévő játék (szett) alatt kizárólag csak sérülés esetén lehet, amire a játékvezető adhat engedélyt.
– Két szett között a benevezett játékosokból korlátlanul lehet válogatni.
– A cserejátékosok a megkülönböztető trikó felvételével, a mérkőzés során saját térfelükön labdaszedő feladatokat láthatnak el.

A MÉRKŐZÉS
– Az a csapat nyeri meg a mérkőzést, aki több pontot gyűjtött a szettek során.
– A mérkőzés megnyeréséért 2, a döntetlenért 1, a vereségért 0 pont jár.
– A csoportkör végén, azonos pontszám esetén (1) a több szett győzelem, (2) a kevesebb szett vereség, (3) a kevesebb sárgalap, (4) a kevesebb kiállítás dönt a csoporton belüli sorrendről.
 
A SZETT
– Egy mérkőzésen annyi szettet játszanak le a csapatok, amennyit a rendelkezésre álló időben tudnak.
– Az a csapat nyeri meg a szettet, amelyik kidobja az ellenfél valamennyi játékosát.
– Amennyiben letelik a játékidő és egyik csapat sem tudta kidobni az ellenfél összes játékosát, akkor az a csapat nyeri a szettet, amelyiknek több játékosa van fent a pályán.
– Abban az esetben, ha mindkét csapatban ugyanannyian vannak a szett végén a pályán, akkor az döntetlennek minősül és mindkét csapat 1 pont kap érte.
– Minden szett győzelem 2 pontot ér.
– Két szett között nincs szünet és az óra sem áll meg, csupán addig áll a játék, amíg a bíró és segítők el nem helyezik ismét az öt labdát a felezővonalon.


A JÁTÉK MENETE

Előkészületek
A játékvezető és segítői a felezővonalra lehelyezik az 5 db labdát. A csapatok 6 tagja felsorakozik az alapvonal mögött. A játékvezető felemelt kézzel és Ready kérdéssel jelzi, hogy hamarosan indítja a játékot.

Kezdés
– A játékvezető a felemelt kezét leengedi és „Go!” felkiáltással indítja el a játékot vagy a sípjába fúj. (Megegyezés szerint.)
– A rohammal elkezdődik a játék, melynek során a csapatok legalább kettő, maximum három tagja az alapvonalról befutva szedik össze a középvonalon elhelyezett labdákat. 
– Mindkét csapat játékosai balról jobbra az első három labdáért futhatnak. Az ellenfél játékosaival történő testi kontaktus szigorúan tilos.
– Az a középső játékos, aki a roham során rálép a felezővonalra vagy átlép, átnyúl a másik térfélre kiesett.

A játék
– A roham után a megszerzett labdákkal nem lehet az ellenfelet rögtön megcélozni.
– A labdákat előbb vissza kell juttatatni a támadóvonalig, azután már megkezdődhet a támadás.
– Ezután a csapatok a saját zónájukból dobhatnak, figyelve arra, hogy a lábukkal nem érinthetik meg egyik vonalat sem.

Kötelező támadás
– Amelyik csapat térfelén több labda van, annak 5 másodpercen belül el kell kezdeni a támadást. Ha ezt megteszik, akkor annyi labdát dobnak el, amennyit akarnak.
– Abban az esetben, ha nem indítják el a támadást 5 másodpercen belül, akkor a játékvezető felszólítja a csapatot, hogy 1 labda kivételével az összest el kell dobniuk, majd megkezdi a visszaszámolást.
– Mindezek ellenére, ha valaki mégsem dobja el a kezében lévő labdát, akkor kiesik a játékból.

Szabályos találat
– A támadó zónából indított dobás, mely az ellenfél játékosát, annak felszerelését a váll vonalával megegyező magasságban, vagy attól lentebb találja el, majd a labda a földet vagy a pálya egyéb részét érinti.
– Abban az esetben, ha a labda még további játékosokat is eltalál, mielőtt a földet vagy a pálya más részét érintené, akkor természetesen ők is kiesnek a játékból.
– Amennyiben a találatot kapott játékos labdaszedés céljából a játéktéren kívül van, a találat érvénytelen.
– Szabályos találat esetén a találatot elszenvedő játékos felemelt kézzel jelzi, hogy kidobták, a kezében lévő labdát vagy labdákat lerakja/elejti és egyből elindul a kidobott játékosoknak kijelölt területre.

VÉDEKEZÉS

Elkapás

– Szabályos elkapásnak minősül, ha a levegőben lévő labdát úgy sikerül birtokba vennünk, hogy az nem érinti a talajt vagy más tárgyat.
– Szabályos elkapás esetén a dobást kezdeményező ellenfél kiesik, míg az elkapó csapatából a legkorábban kidobott játékos az alapvonalon keresztül visszatérhet a játékba.

Mentés
– A játékos elkaphatja a szabályos találat után a csapattársáról felpattanó élő labdát, ami még nem ért földet. Ilyenkor az ellenfél dobó játékosa mellett az eltalált csapattárs is kieseik, viszont mivel ez is egy sikeres elkapás, így visszajöhet egy korábban kidobott játékos.

Blokkolás
– A labdával történő hárítás, nem számít kidobásnak. Viszont figyelni kell arra, hogy az így tovább pattanó labda még élő labda.

Labdaszedés
– Amennyiben erre a nevezett és jelenlévő játékosok száma lehetőséget add, akkor az aktuális szettben nem játszó cserejátékosok megkülönböztető mez felvételével szedik össze a pályán kívülre került labdákat.
– Labdaszedés közben a pálya területére nem léphetnek, nem nyúlhatnak be.
– Cserejátékosok hiányában, a játékban lévő játékosok is összeszedhetik az elgurult labdákat a saját térfelükön (a középvonalat ilyenkor sem léphetik át), de csak a szaggatott vonallal jelzett területen (labdaszedő zóna) belül. Ez esetben a játékos csak az alapvonalon keresztül térhet vissza a pályára.
– Labdaszedés közben a játékost ért találat nem érvényes.

Kiesett játékos
– Akkor esik ki egy játékos, ha: kidobják, a dobását elkapják, rálép a vonalra, ki lép a pályáról, nem az alapvonalon tér vissza a játékba vagy nem a megfelelő sorrendben jött vissza a játékba.
– A még pályán tartózkodó, de már kiesett játékos a kezében lévő labdát azonnal leteszi a földre vagy elejti, ezután felemelt kézzel a lehető legrövidebb utat megtéve a kiesett játékosok helyére köteles menni.

Visszatérés
– A már kidobott játékos(ok), abban az esetben térhet(nek) vissza a pályára, ha valamelyik csapattárs(uk) sikeresen elkap egy az ellenfél által dobott labdát.
– Mindig a kidobás sorrendjében kell visszajönni a pályára, amely az alapvonalon keresztül történhet meg.  
– Akit a legkorábban dobtak ki, az térhet először vissza a játékba.
– Más helyen és a nem megfelelő sorrendben történő játékos visszatérés esetén a játékvezető érvényteleníti az adott visszatérést.

Csere
– Két szett között, amikor a játékvezető és segítőik elhelyezik a labdákat a felezővonalon, korlátlanul lehet cserélni.
– Sérülés esetén, amikor erre a játékvezető engedélyt add. Játék közben nincs rá lehetőség.

Dodgeball szabályok 60 másodpercben

2021, Hungary Dodgeball