Jótékonysági Dodgeball Torna

Ezzel kezdődött minden. Sporttörténelmi jelentőségű Jótékonysági Kidobós Tornát rendeztünk 2018. március 24-én szombaton délután Újpesten a Károlyi István Gimnáziumban. Minden új volt. A szabályok, amiket mi adoptáltunk, a nagy nehezen megérkező speciális dodgeball labdák és persze a játék. Így mutatkozott be idehaza a dodgeball. 

Jótékonysági Kidobós Torna ’18

A Hoya Lens Hungary Zrt., az Invitel Távközlési Zrt, a Market Építő Zrt., a Roche Magyarország Kft., a Telenor Magyarország Zrt. és a Xellia Gyógyszervegyészeti Kft., 10 csapatában közel száz mindenre elszánt, bátor játékos mérkőzött meg a díszes serlegért és a kitüntető címért, hogy elmondhassák Ők lehetnek az elsők, akik ebben az országban a kidobós, öt labdás nemzetközi változatában győzelemre vezették csapatukat. 

A tornát rendkívül kiélezett küzdelemben végül a Market Zrt. csapat nyerte, akik a legutolsó pillanatban tudtak fordítani a Telenor együttesével szemben.

Jótékonysági Kidobós Torna

A résztvevő vállalatoknak köszönhetően, a nevezési díjakból 1,5 millió forint gyűlt össze, mellyel a „Ments Életet” Közhasznú Alapítvány Álomvarázsló programját támogattuk. A rendezvényen részt vettek az alapítvány képviselői is, akik nevében Budai László az alapítvány kuratóriumi tagja mondott köszönetet.

A szervezők megtiszteltek bennünket azzal, hogy a torna bevételét a Ments Életet Alapítvány „Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát!”  programjának számára ajánlották fel. Nagyon jó hangulatú, „vérre menő” csatákat láthattunk. Gratulálunk nekik! Köszönet Bohács Feri barátunknak és minden résztvevőnek!

Jótékonysági Kidobós Torna